52 TÖREDÉK | #16

#16

„Olykor, éjjel… szívem hogy zakatol!

Az ágyon ujjaim tévedezve jár,

S nagyon közel, mellettem valahol

Halkan megkoccan a vizespohár…

S nem tudom: hol vagyok… akadozón

Rémlik elém az elmúlt, messzi est,

S az ujjam a fagyos márványlapon

Reszketve egy gyújtót keres…

Áldott a fény, mely sercegőn, fakón

Ilyenkor gyűrt párnám mellett kigyúl,

S a kedves vén tapétát a falon

Megcsillantja, s bús orcámhoz simul!

Jól esik látnom: csendesen pihen

Minden bútor és békén feketül,

S az iszonyú és néma semmiben

Föllélegzem: nem vagyok egyedül…”

(Tóth Árpád - Olykor, éjjel)