52 TÖREDÉK | #24

#24

„Az ember feljő, lelke fényfolyam,

A nagy mindenség benne tűkrözik.

Megmondhatatlan kéjjel föltekint,

Merőn megbámúl földet és eget;

De ifjusága gyorsan elmulik,

Erőtlen aggott egy-két nyár után,

S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia.

Kiirthatatlan vággyal, amig él,

Túr és tünődik, tudni, tenni tör;

Halandó kézzel halhatatlanúl

Vél munkálkodni, és mikor kidőlt is,

Még a hiúság műve van porán,

Még kőhegyek ragyognak sírjain,

Ezer jelekkel tarkán s fényesen

Az ész az erőnek rakván oszlopot.

De hol lesz a kő, jel, s az oszlopok,

Ha nem lesz föld, s a tenger eltünik.”

(Vörösmarty Mihály - Csongor és Tünde)

KORÁBBI BEJEGYZÉSEK
CÍMKÉK
  • Facebook App Icon
  • Twitter App Icon
  • Instagram App Icon
  • Flickr App Icon